Élménybeszámoló következik:
Hol is kezdjem? Volatk szép álomképeim a hosszú hétvégéről, hogy kettesben Dáviddal, esetleg a barátnőimmel töltjük, jól érezzük magunkat, elmegyünk ide oda. De Anyunak is volt egy elképzelése. Ugye nem kell mennie dolgozni három napig, és hogy ez egy jó alkalom meglátogatni a Nagyit aki azért nem a szomszédban lakik és ráadásul egész nyáron nem is láttuk, legalábbis én nem, mert Anyu nyár elején volt nála, de én kibuliztam, hogy ne menjek. Szóval szertefoszlottak az álomképek, próbáltam érvelni ezzel azzal, a válasz csupán az volt, hogy a barátnőimmel egész nyáron tudtam találkozni amikor csak akartam, hiszen egész nyáron nem csináltam semmit, ezután megemlítettem Anyunak, hogy Dávid is jöhetne velünk, de szerinte még túl korai, és ha hosszabb távon is együtt leszünk, lehet ilyesmiről szó. Szóval csak kettesben, irány egy Somogy megyei kis falu, persze majd ott lesz mindenki, anyám testvérei, a Nagyi, unokatestvéreim. Igazából ez mind hidegen hagy. Egy dolog van, ami mégiscsak felelkesített egy kicsit, és amiben végül nem is kellett csalódnom, az ilyenkor szokásos kaja dömping.
Pénteken már reggel elindultunk, hogy a nagy tumultust és dugókat kihagyjuk, megemlítettem, ha amúgyis arra megyünk ugorjunk kicsit le a Balatonhoz, és álljunk meg ott. Erre az volt a válasz, hogy kizárt dolog, ilyenkor mindenki oda megy, és hatalmas tömeg lesz. Szóval lassan vége az idei nyárnak és Balaton nélkül, számomra legalábbis. A kocsiban majd eluntam magam, nem igazán álltunk meg sehol, nekem néha melegem volt, néha úgy éreztem alig haladunk, az elején még beszélgettünk kicsit, aztán csak csöndben ültünk, és néztem az egysíkú egyhangú tájat. De csak leértünk.
Már ott volt mindenki, Anyunak van egy huga és egy báttya, utóbbinak egy fia és lánya- ugye az unokatestvéreim, mindketten felnőttek már és családjuk van. Nagynénémnek és férjének meg egy 16 és egy 14 éves lánya, de elég maguknak való scajok. Évente max kétszer háromszor látom őket, ugyhogy sok közös témánk nincs. Teljesen semelgesek számomra. Így ott volt a nagy család. Megvolt a szokásos, de rég láttunk mi van veled rész is. Külön imádom, inkább már nem is mondok semmit, mert ha elkezdenék mesélni úgyis mindig az van, hogy látom a kérdezőn, hogy egyáltalán nem érdekli, csak illemből megkérdezte, és alig várja, hogy továbbálljon, vagy szó nélkül tovább is áll. Úgyhogy csak az ebédre koncentráltam. Jól is tettem, mert mint mindig nagynéném és Nagyim kitettek magukért. Isteni húsleves volt, közben mindenki mesélte, hogy erre meg arra volt nyaralni, Anyu persze csak hallgatott, szabin sem igazán volt egész nyáron. Én is voltam kétszer strandon, meg voltunk a Margit-szigeten és ennyi volt a nyaralás. Mindegy inkább nem panaszkodom. :) Szóval a szokásosan finom levest követte a főfogás. Köretnek volt francia saláta, rizs, krumplipüré, mindez rántott húshoz, meg fűszeres sültcsirkéhez. Nagybáttyámék hoztak kacsasültet is, úgyhogy nem volt hiány semmiben. Próbáltam mindenből enni, de amikor kiderült, hogy van töltött paprika is, nagyon ritka ez velem, de nemet mondtam, tudva, hogy milyen sütemény áradat lesz, amire tuti nem tudok nemet mondani, és annyit akarok enni amennyit csak tudok. A megérzésem nem csalt. Mi vittünk lekváros teasüteméyneket, meg mini linzereket, ishlereket. Valaki krémest hozott. És ezen felül Nagyi csinált iszoynat sok fánkot, meg zserbót. Ez nekem maga volt a mennyország! Süti-süti hátán! Az biztos, hogy teleettem magam, mert egyszercsak úgy éreztem nagyon feszít a hasam, és a nadrágom is majdnem szétrobban úgy feszül. Szóval degeszre tömtem magam. Fel sem nagyon bírtam állni az asztaltól. Persze próbáltam ügyelni rá, hogy ez ne tünjön fel senkinek. A többiek kitalálták, hogy menjünk el sétálni, hát csak ez hiányzott. Mondtam, hogy nekem nem igazán van kedvem, persze győzködött mindenki, hogy jót tesz egy ilyen edéb után. Hát nekik lehet, nekem biztos nem...
Végülis nem lett belőle semmi, mert más is inkább maradt, persze nekem nem volt kedvem senkivel elvonulni, és dumálgatni a angyszobában vagy az udvaron szóval besurrantam az egyik kisszobába, ahova Anyu is berakta a cuccainkat, és elfeküdtem kicsit pihenni. Bár alvás nem lett belőle, a pocakom nem hagyta. Tele volt, feszített és kemény volt. Felpuffadtam vagy mi a fene, szóval bárhoyg feküdtem, mindenhogy nyomtam, nem éreztem igazán jól magam. Igen sikerült ismét túlennem magam.
Aztán csak jobban lettem és előmerészkedtem, persze igazán senkinek sem hiányoztam. Nagyából visszaért mindenki, kinnt voltak, kávéztak ilyesmi, unokatestvéreim gyerekei zajongtak, rohangáltak az udvaron, én meg meglepetten tapasztaltam, hogy nincs olyan meleg mint gondoltam. Azon tanakodtam, hogy bekapjak-e valamit, de inkább úgy voltam, hogy nem kockáztatok, nem akarok hányni, úgyhogy várok vele. Leültem a többiekhez, hallgattam a számomra semmit mondó beszélgetést. Aztán megkérdezték, hogy mi a tervem érettségi után. Én felvázoltam, hogy fogalmam sincs. Esetleg továbbtanulok, de még azt sme tudom merre szeretnék. Anyu megjegyezte kedvesen, hogy nem érdekel engem semmi. Jó talán van benne valami. Aztán Nagyim félrehívott, és igazából felköszöntött szülinapom alaklmából, és elmondta nagyon örül, hogy lát, és reméli nagyon jól avgyok és minden oké. Örültem a gezstusnak bár nem értettem, miért kellett így félrehívni, és miért nem lehetett mindenki előtt. Meg, hogy a többi rokonom miért feletkezik meg minden évben a szülinapomról. Hátha így eszükbe jutna. Nem mintha én bárkit is fel szoktam volna köszönteni a tágabb családból... Késő délután aztán lassan kezdett mindenki elindulni hazafelé. Kivéve mi, mert mi akik legmesszebbről mentünk, csak szombat délután indultunk haza. Anyu Nagyival a nagyszobában, én pedig a kisszobát kaptam meg éjszakára, ahol délután is lepihentem. Igazán nem szeretek ott lenni, olyan fura régi az egész. A levegőben érezni valamit, a falak, a képek falakon, a kis porcelánok, mintha egy másik világ lenne, egy másik, nem az én világom... És igen, szó szerint a levegő is más a házban, szokatlan, fura és kicsit ijesztő is. Pedig gyerekként voltak nyarak amikor hetekig voltunk lenn báttyámmal, és mégis annyira megváltozott, akkor szerettem, talán, hogy nem egyedül, ahnem tesómmal voltam, akit imádok. És most pedig messze van. Hívtak, hogy menjek át TV-zni a nagyszobába, de nem volt kedvem, nem volt kedvem semmihez. Főleg, hogy nemsokkal előtte Anyu négyszemközt megjegyezte, hogy egész nap olyan unott voltam, nem szóltam senkihez, és távolságtartó voltam mindenkivel. Most őszintén? Idegenek számomra, pedig elméletileg a családom.
Kicsit feküdtem gondolkodtam ezen és egyéb dolgokon, majd feltűnt, hogy lassan éjfél. A másik szobából sem hallottam már a TV-t. Először kimentem WC-re, majd visszafelé besurrantam a konyhába, és gyorsan észrevétlenül betömtem néhány süteményt, ami csak belém fért hirtelen, majd visszaosontam a szobába mielőtt még felkelne valaki. Egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni magamnak ha sütit tudok a közelemben. Öreg hiba, együtt kell élnem vele...
Szerencsére nem jártam úgy mint délelőtt, csak kellemes telt érzés töltött el. Úgyhogy nagyon jól el is tudtam aludni. Reggel pedig finom friss bundáskenyér várt. De az igazi meglepetés ebédkor volt. Torta és meglepetés! Igazi szülinappal készült a Nagyim! Nagyon meglepett és nagyon örültem neki. Így elmondhatom, hogy végül nem bántam meg, hogy lementem, sőt örülök, hogy nem bújtam ki alóla. Kaptam egy szép pohárkészletet, egy doboz csokit, meg némi pénzt. Ezután hármasban töltöttük a délután sok minden szóba került még az indulásig.
