Elkezdődött az iskola, beborult az idő, szinte késő novemberi hűvös esős, sötét minden nap. És ami a legrosszabb Dáviddal is összevesztünk. :(

Nagyon szomrú vagyok ezek a dolgok miatt. Csak tengődöm egyik napról a másikra. Szerdán megvolt a szokásos unalmas évnyitó, újra láttam sok osztálytársamat akiket egész nyáron nem láttam, nem mintha hiányoztak volna. Akikkel jobban vagyok úgyis össszefutottunk nyáron is, a többiek szemében pedig, ...akár ott se lennék. A fiúkról inkább már ne is nagyon beszéljünk. Szerdán megkaptuk az órarendet, emg a listát  a könyvekről, meg hogy mi mennyi lesz. Minden évben ez van, talán október végére meg is lesz az összes tankönyv. Mindegy mert még a füzeteket sem vettem meg, mert valahogy az utolsó napokban mindenhez volt kedvem csak a tescoban sorban állni nem.

De mi is történt pontosan? Dávid azt mondta, hogy valahogy úgy érzi mégsem illünk össze, és hogy át szeretné gondolni a dolgokat és hagyjak neki egy kis időt. És ne találkozzunk amíg újra nem keres. Ilyenkor az meber ugye úgy van vele, hogy próbálja elterelni a gondolatait és inkább nem is gondolni semmire. Ez a legnehezebb. Esetleg a legjobb barátnője mellette áll. Én eddig úgy éreztem Juci az, de azzal a fiúval akit múltkor mesélt nagyon összejöttek, és szinte állandóan együtt vannak. Szóval igazából magamra maradtam. Az volt a tervem, hogy a hétvégén ki sem mozdulok otthonról, bezárkózok a szobába és az evésbe folytom a bánatom. Dáviddal péntek délután találkoztunk, már gyanus volt, hogy nem akart átjönni, és egy mindkettőnknek közeli helyre mondta, hogy találkozzunk ott. Hát ahogy elváltunk nekem az első dolgom az volt, hogy beültem a McDonald's-ba és jó ideig ki sem jöttem. Úgy gondoltam nem érdekel semmi, én most felzabálom az egészet. Mindez két Bic Mac menüvel, négy fánkkal, egy almáspitével, és utána még 2 sajtburgerrel majdnem sikerült. Mint ne mondjak néztek is rendesen. Ahogy egymagamban ülök, és csak eszek, eszek és eszek. Talán először kis büntudatom is volt, de úgy voltam vele, most enm érdekel, mindezt megérdemeltem, legalább ennyi örömöm legyen. Sőt enm érdekel semmi és senki csak az ízek, és az evés élvezete.

Még aznap este megpróbáltam otthon is kiűríteni a hűtőt, majd ahogy megfogadtam egész hétvégén ki sme mozdultam a szobából, csak időnként a hűtőhöz, vagy az ebédhez. Anyám próbált kérdezgetni, hogy mi a baj, de ahogy felpaokltam be is vonultam. Vasárnap kérdezte nem-e kísérem el vásárolni, hát a szobámból egy határozott nemmel ezt el si intéztem. Azért végignézve a szobámban most is látom mi megy az elmúlt napokban. Most is sajtos csipszet ropogtatok. Mindenhol csipszes zacskók, csokipapírok, kekszes dobozok, és egyéb mindenféle édességek maradványai. Komplett pizzás doboz, amivel mind egyedül bántam el, egyszóvíle gy szeméttelep maradványai. Csak túl leszek rajta... Esetleg minden megy tovább mint előtte... halvány remény.