Kezdek rájönni, hogy valamiféle ördögi körbe kerültem, amiből nincs kiút. Minnél többet eszem, annál éhesebb vagyok, és annál többet kívánok, és minnél inkább zsíros, cukros hízlaló ételeket eszem, annál jobban a még zsírosabbakat, még cukrosabbakat kívánom. Szóval egyre csak kövérebb leszek. Minden örömöm ebben, lelem. A következő étkezéseket várom, de addig sem bírom ki, valami nassolás nélkül. Szinte már egész nap folyamatosan nassolok, de hogy a délután és este ebből áll, az egyértelmű. Úgy érzem az evésben teljesedek ki. Olyankor elmúlik a magány, elmúlik minden baj, nem fáj semmi, és úgy érzem teljes vagyok, nem marad ki semmi az életemből ami fontos lenne. Mert az ízek és kulináris élvezetek mindenért kárpótolnak, ami esetleg kimaradna.
Szóval lassan kezdem felismerni a problémám. A legnagyobb baj, hogy Anyu például mindebbe nem szól bele, sőt nem is igazán érdekli mikor és mennyit eszem. Tegnap este pl megkérdeztem, hogy szerinte nem eszem esetleg többet mint kellene, és erre csak annyi volt a válasz, hogy ezt nekem kell éreznem. De nem érzem. Napi 24 órában folyamatosan bírnék enni. Egyre kevésbé érzem a határt. És amit mostanában még észrevettem, hogy annak ellenére, hogy sokkal, de sokkal többet eszem mint pár éve, szinte már állandóan éhesnek érzem magam, és nem tudok jóllakni. Ez mitől lehet? És az elmúlt kb egy hónapban mindez még hatványozottan igaz! Azt hiszem segítségre van szükségem mert egyedül nem megy. De mindez, hogy vált most aktuálissá? Azok a nadrágok amik nyár elején még gond nélkül rámjöttek, most felejtősek, sem a combjaimra, sem a fenekemre nem jönnek fel. És már ha magamra nézek akkor látom, hogy látványosan nagyobb a hasam mint volt. Ha pedig a tükörben nézem, látom, hogy ez igaz az egész testemre, a fenekemre és combjaimra is. És persze nem csak én vettem észre. Az osztálytársaim, a tanáraim is. Nemsokára lesz az év eleji orvosi vizsgálat a suliban, előre félek. A tesi óráról meg ne is beszéljünk. Úgy érzem magam, mint elefánt a porcelánboltban. Csak állok ott, a futás, vagy bármi más gyakorlat... Volt év eleji szintfelmérés. A tanár mondta, hogy inkább ne eröltessük, ad egy 2-est és nem tartjuk fel egymást. Szép, ez igazán kedves volt... Bár lehet, ha elkezdem ott a felülést és hasonlókat imitálni, nem lesz abból még 2-es sem. Ok, nem az egyetlen duci lány vagyok az osztályban, de mostmár egyértelműen a legnagyobb. Hogy lesz-e így egyáltalán valamikor bárkim is? ilyen élmények és gondolatok után sajnos csak egy dolog van ami egy kis boldogságot csempész a mindennapjaimba. És ez nem más, mint a finomságok határtalan élvezete! Beteg lennék?
