Mohón nekiesek, mint aki hetek óta nem evett, éhezett és koplalt. Az ágyon ülök, előttem a hatalmas doboz. Feltépem a tetejét és közelebb húzom, még meleg, gőzölög, omlós, lágy és zsíros, a vékony tésztát teljesen átáztatta a zsíros feltét, csak úgy lucsog, a sajt pedig még folyik. Törökülésben ülök, kicsit szorít a farmer, jól esne megszabadulni tőle, de már nincs idő, már csak én vagyok és a hatalmas pizza. Minden megszűnik körülöttünk, végre megpróbálhatom kielégíteni végtelen éhségem és mohóságom. Gyorsan felszeletelem, majd az első szeletet ahogy bírom tömöm magamba, szinte megpróbálom az egész szeletet egyben a számba gyűrni persze sikertelenül. Közben az államon, kezemen csurog le a zsír, ahogy megküzdök az első szelettel. Ízeket sem igazán érzek, csak a tudta nyugtat, hogy végre azt csinálhatom amit a legjobban szeretek, ehetek. Érzem a jóleső érzést ahogy ismét van valami a gyomromban, bár ez inkább már a harmadik szeletnél válik nyilvánvalóvá. Az utolsó szeletnél pedig az, hogy ki kell kapcsolnom a nadrágom különben lerepül a gombja. Már nem a jóleső teltség érzése tölt el, hanem szinte fájdalmas ahogy feszül a hasam, mintha bármelyik pillanatban szétrobbanna, de muszáj még ennem, még, még, még! Ennyi nem elég! Az utolsó falatokat nyelem, szinte már jönne vissza az egész, de rágom-rágom és próbálom lenyelni. Igen, megvan! Leküzdöttem. Szinte kipukkadok, és bármelyik pillanatban visszajöhet, de nem. Én győztem. Az ágyon elfekszek félig letolt nadrággal, hasam hatalmas, feszül és kemény, szinte érzem ahogy fájdalomba torzul az arcom olyan rosszul vagyok, de minden egyes falat jól esett. Nem bántam meg. Mozdulni sem bírok, nem gondolok semmire, csak a hasamat fogom a két kezemmel, mintha az segítene bármin is. Érzem, gyötrelmes éjszakám lesz. Végig forgolódni fogok, nem bírok elaludni sem üres hassal, de így teletömve sem. Ahogy hasra fordulok véletlen, és megnyomom felerősödik az amúgy sem kellemes rosszullét.
