Bizonyos forrásokból tudom, hogy újra van a blogomnak olvasóközönsége, és egyben egy új rajongóm is, ezért újra folytatom. Visszatértem, és ismét bepillantást nyerhettek mindennapjaimba.
Meg voltak az írásbeli érettségi vizsgáim, meglepően kimondottan jól sikerültek, aztán júniusban folyatódik a szóbelivel. Elméletileg erre kellene gőzerővel készülnöm, de még valahogy nem álltam rá a dologra. Mindenki azt mondja, ha az írásbelin nem nagyon hülye az ember, akkor a szóbelin már nem lesz gáz. Reméljük…. :)
Aztán hogy hogyan tovább? Egyelőre nem tervezek továbbtanulni, nem is jelentkeztem sehová. Az a tervem, hogy egy évet kihagyok, kipihenem ezt a 12 év sulit, aztán majd kitalálok valamit. Egyelőre igazából ötletem sincs milyen irányba szeretnék tanulni, de jó lenne mindenképp valami egyetem vagy főiskola. Majd… Aztán esetleg ebben az egy évben keresek valami munkát és kipróbálom milyen dolgozni. Ugye még sosem próbáltam. :) Bár nincs is kedvem egy kicsit sem. Esetleg elmennék a csokigyárba kóstolónak! :P
De hogy hogyan telnek unalmas napjaim? Talán sosem volt még ilyen jó! Sikerült magamban minden vívódásomat leküzdenem és most már (tudom eddig már sokszor eljutottam, de most tényleg) bűntudat nélkül adom át magamat mindent felülmúló élvezetemnek az evésnek! Ez így igaz! Szeretek, szeretek, szeretek, SZERETEK enni. Szeretem magát azt ahogy eszem. Magát ezt a cselekvést, miközben átadom magam az ételek nagyszerűn ízeinek. Szeretem az ételnek azt érzését ahogy szép lassan kitölti a hasamat. Egyszerűen csodálatos érzés ahogy érzem, hogy szép lassan telítődik a hasam, majd elkezd feszülni, nyomni, szinte élvezem a fájdalmat ami a túlzásba vitt zabálás utáni fezsülés. Ahogy nem bírok megmozdulni, de minden pózban fáj és nyom a hasam, és szinte érzem, hogy bármelyik pillanatban vagy bármi hatására (egy apró nyomás, vagy újabb falat étel) akár visszajöhet minden. Sokszor feszítem is túl a húrt, hogy ilyenkor még amikor már érzem hogy egy falat nem bírna lemenni, és úgy érzem bármikor visszajön minden, még megpróbálok magamba tömni, amit csak még bírok, pedig már igazából nem is kívánom. Bár a magát az evést meg az ízeket igen, vagyis úgy érzem az agyam még kívánná, csak már a testem akar nemet mondani, de nem engedem. Úgy érzem, ha sokszor nem az érzéseimre hagyatkoznék hanem esetleg a testem jeleire, akkor nem itt tartanék. Bár annyi is biztos, hogy a szervezetem már rég átállt erre a sokkal több mennyiségre, és a gyomor is ezt igényli. Szóval nem tudom… Hiszen amikor szó szerint korog a gyomrom, mert mardosó éhség kerít hatalmába, akkor az nem az agyam becsapó jelei, hanem ténylegesen a gyomrom. És hányszor van, hogy mindez egy kiadós kajálás után egy, vagy csak fél órával jelentkezik.
De hol tartottam? Honnan kalandoztam el? Szóval csodálatos érzés ahogy érzem, hogy szép lassan telítődik a hasam, ahogy érzem, hogy lecsúszik a torkomon a falat, és a gyomromon keresztül eggyé válik velem. És tudom minden egyes apró falat szépen elraktározódik és a testem részévé válik. Ettől a sok apró falattól gyarapodom egyre jobban és jobban, és ettől leszek egyre szebb, nagyobb és hájasabb! :D ;) :P
