Mindennapjaim

Sok olvasóm tudom, hogy igazán az érdekli, hogy velem konkrétan mi van, hogy nézek most ki, mekkora a súlyom, híztam, vagy fogytam-e, hogyan élem meg a napjaim, stb.

Az étvégyam, mint az évek alatt, ha akartam sem változott, így van ez a mai napig. Rengeteget eszem, válogatás nélkül, de sokkal könnyebb dolgom van itt, mint odahaza. A tévhittel ellentétben, itt sem lehet megélni semmittevésből, de ha mondhatjuk, reálisabbak a fizetések, és ugyan az élelmiszer drágább, mint otthon volt, arányaiban az itteni bérekhez képest olcsóbb - és ami sokkal fontosabb, nagyon változatos. a házhozszállítás itt minden területen teljesen természetes, legyen szó bevásárlásról, vagy gyorskajáról. Rengeteg a kész étel a boltok polcain is, és nagyon olcsók, így a főzéssel egyáltalán nem kell bajlódni, szerintem aki itt főz, az csak hobbiból teszi :D Szóval csak ez már önmagában olyan lehetőséget biztosít számomra a hízásra, mint eddig még soha. Érdekes módon ennek ellénre nem híztam annyit, mint ezek után várná az ember. Nagyjából 450 font körül van a súlyom, ami olyan 200kg körülinek felel meg - persze voltam ennél már több is, pl a terhességem alatt.

És ami nem egy elhanyagolható tény, hogy itt végre gond nélkül ruházkodhat az ember! Minden fajta ruhadarab, a legszebb fehérnemüktől, sportruházaton át a kabátokig minden, még a legextrémebb méretekben is kapható! Persze tudni kell hol keresni ;) Ami viszont hosszútávon frusztráló tud lenni, és az évek múlásával sem tudom megszokni, az szintén a ruházkodással kapcsolatos, legalábbis a hordásukkal :) A rovidebb ruhák, szoknyák a combomon és a fenekemen rendszeresen felcsúsznak, a nadrágok, főleg a farmer anyagúak meg le, pl minden egyes leülésnél, a fél seggem és a derekam kint van, és miután felálltam, első dolgom, hogy húzhatom fel, a legjobb, ha egy rövidebb (de sokszor még rövidebb sem kell, hogy legyen) pólóval, ami meg szépen felcsúszik a hasamon és a derekamon, mindezt akár csak egy sima sétánál is, és egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy kint a hasam meg a fél seggem... ami 10 percenként nem annyira vicces. Szóval a legbiztosabb egy hosszú, bővebb szabású ruha :)

Tömegközlekedésről nem nagyon tudok nyilatkozni mert évek óta kocsival járok - de valószínüleg nem lenne egyszerű - igazából egy bizonyos súly felett már az autó választás sem egyszerű. A kisebb, hétköznapi, európaibb tipusú aurók szóba sem jöhetnek. Egyszerűen nem férek be, de ha még valahogy be is küzdöm magam, a kormány a hasamat nyomja, a combom és a fenekem nem fér el, és akármilyen hihetetlen, de a fenekem mérete miatt a fejem is olyan magasra kerül, hogy már nem kényelmes, és egyszerűen képtelenség, hogy vezetni is tudjak. De itt egyébként is mindenki pickup-pal jár, így nem lógunk ki a sorból. :) 

Courtneyvel 2017 tavaszán ismerkedtem meg. Egy nagyon inspiráló és magabiztos személyiség, aki hozzám hasonlóként képes nőként megélni, és elfogadni azt, hogy mi mások vagyunk mint a többség. :)

Torontoban egy külvárosi shopping mall-ban figyeltem fel rá először. Közhelyes ugyan, hogy sok a túlsúlyos ember Észak-Amerikában, de van benne igazság, nem is kevés, de olyan nő, mint én vagy Courtney, azért még kevés akad. :) Míg otthon sokszor egyedüliként éltem meg, hogy én más vagyok, mint a többség, nagyon jó volt idekint hozzám hasonlókat látni, hogy sokszor boldog párkacsolatban, akár gyerekkel, családdal, idilli helyzetben jelennek meg. Odahaza ezt szinte elképzelhetetlennek tartottam... De Courtney más volt, már akkor látszott rajta egyfajta magabiztos kisugárzás amivel rögtön magával ragadott, és tudtam, hogy szeretném megismerni. Egyedül ült az étkezdéknél, és evett. :) Ennél stílusosabb bemutatkozót úgy gondolom nehezen lehetett volna kitalálni. :) Látszott, hogy jól esik neki, és nem foglalkozik mások véleményével - persze, én ha nyilvánosan eszek, sokszor a mai napig azt gondolom, hogy megvető pillantások kereszttüzébe kerülök, de idekint hamar feltűnt, hogy nagyjából senkit nem érdekel, ha egy túlsúlyos nő eszik. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy zavarhatom-e, mire ő szívélyesen invitált, hogy nyugodtan csatlakozzak hozzá. Irigykedve néztem, ahogy mosolyog, és láthatóan élvezi amit csinál, mindenfajta bűntudat jele nélkül. Beszélgetésbe elegyedtünk, ahol röviden meséltem magamról, és hogy igazából azért szólítottam meg, mert sorsszerűnek éreztem a találkozásunk. Ő elmondta, hogy néhány nap múlva a torontoi Union Station-ben a  Penningtons (egy kimondottan Plus size divat és stílus ruházati üzletlánc) egy kampánya részeseként fogják megmutatni magukat, hogy felhívják az emberek figyelmét az olyan értékekre, hogy nem számít a méret, vagy hogy hogy néz ki a testünk, megérdemeljük, hogy büszke, gyönyörű és magabiztosak legyünk! Természetesen elmentem, és nagyon inspiráló volt számomra a kampány üzenete, és sokat segített, hogy elfogadjam magam, pedig ekkor még nem is tudtam, hogy annyi év után egy igazi barátnőt is kapok a kampánnyal együtt. Mint később kiderült, az akkor már 7. hónapban járó, várandós Courtney, aki pár évvel idősebb nálam, ekkorra már egész életét ennek szentelte. Népszerű plus size modellként, nemhogy elfogadta, hogy ő más mint az átlag, de csak ebből él. Sokat beszélgettem vele, és nagyjából ugyanazokon ment keresztül az életszakaszain mint én, de végül sikerült elfogadnia, sőt, nem csak elfogadnia, de vallja, hogy ő egy gyönyörű nő, és a szépsége, pont abból fakad, hogy ő más mint a többség! Tinédzserként ő is frusztrált és magányos volt, de eldöntötte, hogy nem ilyen életet szeretne magának, és megérdemli a boldogságot. Bennem persze felmerült a kérdés, hogyha ezt valaki egy egész világ előtt felvállaja, akkor óhatatlan a kritika, negatív komment, főleg, ha valaki ennyire különbözik  a társadalom álltal elfogadott normáktól, de Courtey-től megtanultam, hogy az ilyeneket el kell engednünk a fülünk mellett, és nem fiygelni rá. Ahogy ő mondta, úgysem tudnak olyat mondani, amit ne hallott volna már! :D És népszerűsége mutatja, hogy igenis, jó úton jár, és van értelme annak amit csinál. :)

Sok év után erre vetődtem, és magam is meglepődtem, hogy a mai napig vannak újabb olvasói a naplómnak. :) Érdekes élmény volt ezzel szembesülni. :)

Igazából azzal kezdtem, hogy visszaolvastam a korábbi bejegyzéseim, és meglepő időutazás volt a 18 - 20 év körüli énem, és életem akkori szakaszainak a problémáit olvasni. Problémák természetesen most is vannak, de teljesen más jellegűek. Ezer dolgot lehetne írni az utolsó 5 évvel ezelőtti és nem is túl terjedelmes bejegyzés óta, de csak nagy vonalakban térek ki rá. :)

Igen, szeptemberben már 27 éves leszek. Belegondolni is durva, hogy repül az idő. 10 év olyan gyorsan eltelt, mintha tegnap lett volna...

Most már lassan 5 éve Ottawaban élek, egy ismerősöm unszolására jöttem ki, de nem bántam meg. Igazából adta magát, mert az angol mellett franciát tanultam annak idején az iskolában, és mindkét nyelv aránylag jól ment, bár itt kint hamar rájön az ember, hogy mindig van még mit tanulni. :)

Hamar sikerült beilleszkedni, munkát is viszonylag gyorsan találtam, teljesen mások itt az emberek, türelmesebbek, toleránsabbak, kedvesebbek, pedig egy majdnem 1 000 000 fős városról van szó. :)

A szerelem is fogjuk rá, hamar rám talált, megismerkedtem egy kedves fiúval, akivel nagyon hamar egymásra hangolódtunk, és nemsokra rá, igen, akármilyen hihetetlen is, de született egy gyönyörű lányunk :) Felfogni is nehéz ezt a hatalmas csodát, hát még megélni! :D Ő ma már két éves lesz, és bearanyozza a napjainkat, tudom közhelyesen hangzik, de én úgy érzem, hogy minden nehézség ellénre egy percét sem bántam meg eddig az anyaságnak. :) Mellette tudok itthonról dolgozni, és szerencsére mindenben van segítségem is.

Mivel mint kiderült, a mai napig van olvasottságom, ezért a jövőben ígérem gyakrabban jelentkezem, és szívesen írok titeket érdeklő kérdésekre is. :)

Puszi! XO

Mennyi idő múlva is? Lassan fél éve, hogy legutóbb hallattam magamról. Bár van akivel innen ismerkedtem meg és gyakrabban tartjuk a kapcsolatot, de sajnos ezek a levélváltások is ritkulnak.

A blogom címe alapján, és az elmúlt évek tapasztalata is azt mutatja, hogy a velem történtekre kellene koncentrálnom. Hát akkor fussunk végig a történteken.

Van most barátom, hónapok óta együtt vagyunk, nagyon szeretjük egymást, sokat foglalkozik velem, de még nem költöztünk össze, korábbi tapasztalatok alapján ezt nem is szeretném elsietni. Szerencsére most egész jól megállok a saját lábamon, így egyelőre nem szeretném ezt erőltetni.

Legutóbb írtam, hogy az új beosztásom alapján többet költhetek magamra, ez igaz is lenne, ha lenne erre időm, sokszor még otthon is munkahelyi ügyeket kell intéznem, szinte egész nap a géphez vagyok kötve, nagyon sok a munkám, és nem látom, hogy egyszer vége lenne, bár most kicsit jobb a kedvem, kezd elkapni az ünnepi hangulat, kicsit a közérzetem is jobb.

Sajnos vagy nem sajnos -azért írom, így mert vannak akik örülnek neki- ennek az életmódnaka  folyományaként önmagamhoz képest is nagyon durván meghíztam. Mindezt úgy, hogy nyár elején volt egy komolyabb rosszullétem, ami után korházba is kerültem, felmerült a gyanuja, hogy esetleg cukorbeteg is vagyok. A korházban alég komoly fogyókúrára fogtak, amit tartanom kellett volna azután is, hogy kiengedtek, mely sajnos nem tartott túl sokáig, a kontrolra járást is kezdtem elhanyagolni, volt hogy fel is hívott az orvos, miért nem megyek vissza. A lényeg, hogy kiderült, nem vagyok cukorbeteg, bár súlyosan el vagyok hízva, és ha nem változtatok, komoly egészségügyi következményei lehetnek, és a cukorbetegségnek is fennáll a magas kockázata. A lényeg, hogy amit akkor sikerült lefogynom, azt már rég visszaszedtem, még többet is...

De ez az állandó ülő életmód, és a falási rohamaim, az állandó éhség érzet, egyszerűen nem tudok mit csinálni.

Jól vagyok, csak kicsit szétszórva.

Megmondom  őszíntén semmire sincs időm, se a fiúra akiről múltkor beszéltem, sem a lassan már nem is létezői barátaimra, ismerőseimre. És ennek igencsak egyszerű okai vannak.

Munka, munka, munka

Megérte a fáradozás, és hogy most ezt a munkahelyemet komolyan vettem, mert a múlt hónap elejétől irodavezető lettem, és még azt is meglebegtették előttem, hogy előbb utóbb saját irodám is lehet. Szóval a szokásos saját munkámon felül a többiek munkáját is ellenőriznem kell, valamint én osztom be a feladatokat, hogy ki mivel foglalkozzon. Az elején kicsit stresszesnek éreztem, nem is ment annyira gördülékenyen, lassúnak éreztem magam, de szerencsére a főnököm is bízott bennem és én is belerázódtam, úgy érzem legalábbis. És ráadásul vannak akik kifejtették, hogy örülnek, hogy én kaptam a feladatot. Az előző kolléganő azonnali felmondással távozott, mert valahol külföldön hiretelen ő kellett, így a betanulási időm sem igazán volt az új feladatokhoz, így sokszor kellett túlóráznom (még most is), hogy minnél hamarabb belerázódjak, egyrészt úgy érzem a munka is elvárta, hogy tovább maradjak, másrészt magam miatt is magamtól is maradtam, hogy minnél többet tanulhassak és gyakorolhassam. Örülök, hogy engem választottak.

És ami szintén jól esik, hogy anyagilag is egyértelműen jól jártam :) Jobban kijövök a pénzemből, sőt ha majd végre lesz rá időm, többet költhetek magamra :D

Nem tudom, hogy említettem-e itt a blogomban, de néhány hete ismerkedem egy fiúval. Nagyon kedves és romantikus. Néhány évvel idősebb nálam, vékony, magas, jóképű, és van stílusa.

Legutóbb elvitt vacsorázni, és nem a mcdonaldsba, vagy a burger kingbe, hanem rendes étterembe. Bár jól nem laktam, de sokat ettem.

Azóta is találkoztunk már, nagyon jókat beszélgetünk, és jól érzem vele magam, de az elmúlt napokban kicsit dilemmába kerültem. Nme tudom pontosan mit akarok, akarok-e valamit, kész vagyok-e egy újabb kapcsolatra? Talán korai még. Félek úgy alakul mint legutóbb és azt nem szeretném. Talán várnom kellene. De egyre nehezebb egyedül. Ráadásul felbukkantak más srácok is akik szintén csapják a szelet nekem, és van köztük olyan aki szimpi és aranyos. Több is...

Hihetetlen hogy egy olyan lány mint én hirtelen ennyire népszerű lett :) Bár jól esik :)

Nme tudom mit írhatnék még. Változó az étvágyam, az elmúlt napokban többször voltak falási rohamaim, és úgy gondolom többet is ettem mint máskor, de mit csináljak?

Legutóbbi bejegyzésemben ezt kérdezte tőlem egy kedves olvasóm, sok egyéb kérdése mellett.

Akkor én most megpróbálok mindenre válaszolni. Reggel jó egy órával előbb fel kelek, mielőtt munkába kellene indulnom. Jó bőségesen bereggelizem, mert általában már éhesen szoktam felébredni. Csinálok tojást, sonkát, bacont, utána mindenképpen kell ennem valami édességet, és vagy tejet iszom, vagy kolát utána. Amint elindultam és busszal kiértem a metro állomásig, ott már megint éhes szoktam lenni, plusz a pékségek illatának sme tudok ellenállni, úgyhogy ott is kell valamit vennem, amit nem mindig tudok megenni, mert hatalmas tömeg van  a metron, csoda ha felférek az első szerelvényre ami jön. Szóval ezt legtöbbször akkor eszem meg amikor már beértem a munkahelyemre. A munkámról legutóbb már írtam pár szóban, nagyon nem is részletezem. Szállításokat kell intéznem, ezek nyilvántartását kell figyelnem egy programban, meg a szállítmányokat ellenőrzni, elindítani, fogadni. Mindezt egy szoftveren keresztül és telefonon intézem. Szóval egész nap egy asztalnál ülök és a határidőket figyelem, ellenőrzöm hogy minden rendben zajlik-e. Odaért az adott szállítmány stb. Néha kicsit stresszes, de egyáltalán nem vészes. Közben egész nap nassolok, aztán rendelek valami kaját délután, az változó hogy éppen mihez van kedvem. Persze ott is megkaptam már, hogy mióta odakerültem szépen hízom, és talán vissza kellene vennem, de mit csináljak ha nem tudok? Nekem erre szükésgem van, ennem kell.

Ennek ellenére lehet hogy tovább is léphetek nemsokára, de ezt még nem kiabálom el előre.

Hazafelé mindenképpen beülök valahová enni, nem bírom ki hazáig hogy ne zabáljak be, aztán még vásárolni is szoktam, majd délután este már otthon általában ha már nincs otthon elég kaja, megint rendelek valamit, napi 3-5 ezer biztos elmegy csak kajára...

Mostanában egy fiúval is ismerkedem, találkozgatunk. Jó az összhang köztünk és jókat beszélgetünk, sok időt együtt voltunk az elmúlt ehtekben, majd mesélek róla is bővebben.

És a személyes kérdéseket sem felejtettem el, bár kicsit furcsán hozza ez ki magát itt a végén, de ha érdekel szivesen elmondom, hisz nem titok. Sokáig főleg a combomra és a fenekemre híztam főleg, régebben nem is voltam kimondottan nagy cicis, teljesen átlagosak voltak, de ma már a fenekem és a combjaim szó szerint hatalmasak, és szép lassan beéri a hasam is. Egyre hatalmasabb, már nem csak kerek és előre gömbölyödő, hanem lóg a súlya miatt, hurkás, mint ahogy a karom is.. A melleim pedig, igen pár mérettel változott a melltartóm kosármérete is...

Több, mint fél éve nem jelentkeztem. Több okom is volt erre. Egyrészt úgy éreztem az utolsó időkben megcsappant az érdeklődés a blogom iránt, talán kedvem és időm sem volt folytatni, másrészt bűntudatom volt amiatt, hogy amiről az utolsó bejegyzésemben írtam abból semmi sem valósult meg. Mit írtam volna? Hogy ehhez is gyenge vagyok? Hogy pár hét után feladtam és onnan folytatom ahol abbahagytam? Hogy még rosszabb a helyzet? Nem volt bőr a képemen így írni, az igazságot leírni. Inkább hagytam akkor az egészet a francba...

Mert így van, feladtam.... Kudarc az életem? Talán két hétig ha bírtam a diétát, úgy szenvedtem mint még soha. Szó szerint fájdalmaim voltak és kényszerű rohamaim. Mindenhol csak kaját láttam. Az utcán a téblákon, minden sarkon meki, vagy gyrosos, de a plakáton is mekis sajtburger. Otthon, a tv-ben is, még a neten is.... Egyszer egyszer elcsábultam, de akkor olyan falási rohamaim voltak mint embernek még soha. Kiló szám vettem minden szart a lidlben, vagy elmentem valamelyik gyorskajáldába és brutális adagokat kértem. Össze akartam szedni magam, de nem ment. Persze a párommal időközben szétmentünk. Gondolkodtam, hogy hova költözzek, mi legyen velem. Komoly kapcsolatom azóta sem volt, csak alkalmi, felületes. Anyámhoz nem volt képem hazaköltözni, nagyimat sem akartam ezzel leterhelni, eszembe jutott, hogy kiköltözök báttyámhoz, de azért nem akartam itthon mindent feladni, egyszer voltam kinnt nála fél évet, de nagyon egyedül éreztem magam. Végül mégis ő segített. Egy volt osztálytársa középvezető egy cégnél, el tudta intézni nekem, hogy ott kapjak munkát. Ráadásul egyáltalán nem megerőltető irodai munka, adminisztrációs feladatokkal, és a fizetés sem olyan rossz. Sőt, napjainkban jönak mondható, hisz gond nélkül fennt tudok tartani belőle egy egyszobás (kis lyuk egyébként, és kicsit lelakott is) kis albérletet, és a nem éppen átlagos adag kajámra és még ruhászkodásra és egybre is futtja belőle, és van egy kis mellékesem is internetes munkából mellé. Úgy hogy elvagyok...

És hogy amúgy mi a helyzet? Alig járok valahova, munka után vagy hétvégén itthon tespedek, chat-elek, vagy filmeket nézek, egész nap megy a laptop, meg a tv. Punnyadok a kanapén, a lakás hónapok óta nincs kitakarítva, és én a szemétdomb közepén terpeszkedek, miközben meg sem mozdulok és zabálok, na meg hízom....

Szép kilátások, gyönyörű élet....

Úgy döntöttem elejét veszem a változásoknak, mert segítség nélkül nem fog menni. Tudtam, hogy ha egymagam elmegyek egy fitness terembe nem sok mindent tudok kezdeni magammal, erősen ki si lógnék a sorból. Ugye attól is tratok mit gondolnak rólam, kigúnyolnak, nevetségessé válok, és ami talán a legfontosabb, nem is igazán a méreteim a gépek. Vagyis egy átlagos futópad, bicikli vagy más egyéb gép nem hiszem hogy az én terhelésemre van állítva. Teszem azt a buszon az egyes ülésről lelóg a fél seggem, és a középen kapaszkodós ajtókon sem férek fel, nem is beszélve a némely boltban felszerelt kis forgó kapuról a bejárat után, ami sajnos olyan szűk, hogy nem férek be rajta...

Szóval az interneten kerestem táplálkozási és életmód tanácsadást, és bár nem lepett meg, de elég súlyos összegért segítenek a súlyos egyéneknek. Párommal sikerült megbeszélnek, hogy ebben hadd segítsen, és ha sikerül kicsit lefogynom, valószínüleg munkát is könnyebben találok, és kedvem is jobban lesz dolgozni, így belement, és sikerült kérnem pénzt tőle. Végül felkerestem ezt az egészség és fogyókúra központot, ahol egy kedves hölgy segített nekem  elemezni a mostani helyzetem, és valószínüleg egy személyre szabott étrenddel, meg valami nekem megfelelő edzésformával fog legközelebb megismertetni. De, hogy mennyire súlyos a helyzet a dietetikus szerint? Nagyon!

Egy tipikus étrenedem állítólag (az elmondásom alaján számolta ki) 15 és 20 ezer kalória körül mozog, ami szerinte brutálisan sok, az olimpiai sprtolok, akik egész nap edzenek a verseny felkészülés alatt, és égetik a kalóriákat, állítólag azok sem fogyasztanak ennyit, nem hogy egy még ráadásul inaktív ember. 20 évesen magas a vérnyomásom, valószínüleg el vannak zsírosodva az érfalaim, meg vannak nagyobbodva a szerveim, többek között a szívem is a terhelés hatására megnőtt és szintén elzsírosodott, mint  atöbbi szervem, a gyomrom hatalmasra tágult, és rengeteg súlyos betegség kockázata fennt áll, többek között cukorbetegség, magas vérnyomás szövődményei. Egyszóval nagyon elkeserített. Az alap anyagcserémhez nekem az én súlyomhoz viszonytva 2500-3000 kalória lenne, egy átlagos nőnek 1500 körül.

A testzsír százalékom valami brutáis, és a testsúlyom is, majdnem annyi, mint a testmagasságom....

A legtöbb edzésforma nálam ki kell zárni, és kezdetben csak a gyaloglás jöhet szóba, és a drasztikus diéta..... :(

Mi lesz velem? Sírni tudnék....

Megint egy hosszabb, bár rövidebb szünet után tértem vissza.

Sajnos szomorú hírekkel, sok minden történt mostanában ami nagyon megbántott és egybne válasz út elé kényszerít, és olyan döntéseket kell hoznom melyek hosszú távon lesznek kilátással az életemben.

A párommal megromlott kissé a viszonyunk és ezt részben magamnak is köszönhetem. Szerinte főleg magamnak. Ugye kezdetben támogatott és egyben ösztönzött is az egyre elhatalmasodó hízásomban, most meg képes lenne magamra hagyni. Amagán és szexuális életünk is nagyon megromlott az utóbbi időben, főleg a hízásom sínylette meg a dolog, de az övé is. Ahogy mindketten egyre felgyarapodtunk az utóbbi időben - bár főleg elsősorban én, egyre nehézkesebbé váltak az együttléteink és ez egyre több vitát szült kettőnk között. Most ott tartunk, hogy válaszút elé állított, vagy segítséget kérek szakembertől, vagy különválnak az útjaink, amiben ugye szerintem az az egyik legönzőbb, hogy ezidáig ő maga is élvezte, sőt ösztönzött a hízásomban, mots meg engem tesz felelőssé azért ahol most tartunk? És ez még hagyján, ő már nem győzi finanszírozni az étvágyam, és a ruháztatásom, és sűrgősen munka után kell néznem, mert ha nem teszem, szintén továbbállhatok. De mi lesz velem nélüle? Én egyedül nem bírom. Nincs munkám, nincs keresetem, miből élnék meg egymagam? Nem bírnék egyedül egy napot sem!

Mi lesz velem? Nem bírom.....

Többen ezt kérdeztétek tőlem.

Hát akkor lássuk egy tipikus napom. Előljáróban leszögezem, hogy a napom általában az evés körül öszpontosul, és komoly mennyiségeket fogyasztok, többek között rengeteg édeséget és azt is este.

Általában reggel már komoly éhségre kelek, ha együtt kelünk a párommal általában együtt is szoktunk enni, bár én már jó ideje többet eszek nála. Minimum öt tükörtojás baconnel, vagy más szalonnával, esteleg kolbász vagy virsli, jó félé kiló kenyér hozzá felvágottal és sajttal, de ma pl tepertővel ettem, utána kívánok édeset, vagy kalács, vagy valami édes sütemény, vagy keksz vagy csoki. Egy jó liter tej, vagy kóla.

Ha a párom bekísérem a munkahelyére ott rendelni szoktunk, van amikor pizzát, ha otthon maradok akkor is rendelek délelőtt pizzát, vagy egy nagyot, vagy többet (2-t 3-at), ha elmegyek valahová, akkor megállok valahol enni. Ebédre szintén rendelek, vagy valahová beülök, délután pékségben veszek sok mindent, vagy mekibe vagy valamilyen gyors kajáldában zabálok, este itthon megint pizza vagy kaja rendelés, később, akár késő este csipsz, kóla, sütemények, kész kaják, ropogtatni valók, minden féle nasi, rengeteg csokoládé, esetleg csinálok szendvicset, vagy valami maradékot eszek napközbéről.

Párom hétvégente szokott főzni, olyankor úgy módosul a kaja, hogy nem rendelünk. De egy átlagos napomon a rendelésekkel, kajáldákkal együtt egy minimum 6, de inkább 8 ezer forint elmegy a kajámra, a nasikat hétvégén szoktuk bevásárolni.

Először is örülök a sok kommentnek, az érdeklődő kérdéseknek. Meglep, hogy ennyien rendszersen olvastok :)

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben nagyon megritkultak a bejegyzéseim.

Szép sorjában megpróbálok mindenre válaszolni. Öltözködni egyre nehezebb. Itthon nincs igazán olyan üzlet ahol extra nagy méretű ruhák legyenek. Olyan meg végképp, hogy még divatos is. Talán az Ulla Popken az egyetlen, de egyrészt méreg drága, másrészt ott is véges a kínálat. Így marad a külföldről rendelés, főleg amerikából vagy kanadából, de ez egyrészt macerás, mert sosem tudni, hogy jó lesz-e, vagy hogy áll rajtam, hiszen csak egy képen látom, és szintén nem olcsó. Csináltatni lehet még, ha az ember talál egy elfogadható árú és ügyes varrónőt, szerencsére most van egy ilyen, így ez a megoldás most a legkézenfekvőbb. A túlsúlyom ellenére szeretek csinos lenni, sminkelem magam, és fodrászhoz is rendszeresen járok. Úgy érzem, és mások is ezt mondják, hogy szép arcú lány vagyok.

Folytatom tovább nemsokára, addig is, ezt azért megjelenítem....

Megyek enni :P

A satisztikák alapján bizonyos személyek rendszeresen olvassák a blogom, de az évek alatt, legalább is, az utóbbi időben elfogyott az ihlettem, nem tudom miről is írhatnék.

A legutóbbi kommentekben kaptam hideget meleget egyaránt, de az életem nem változott. A hozzállásom maradt ugyan az, az evési rohamaim továbbra is mindenaposak, így kérdezném a rendszeres olvasóktol, hogy most igazán ki és mire is kiváncsi? Mit írjak le? A napjaim, vagy hogy mit ettem? Nem tudom.....

Ennek függvényében jelenik meg  a következő bejegyzésem.

Sajnos nem tudok másra gondolni, mint ami körül az életem forog, az evés és annak egyre súlyosabb következményei. A réggebben is írt vívódásaim a mai napig elő-elő jönnek, ha magamra nézek. Fogynom kéne? Sportolni? Elkezdeni valamit? Segítséget kérni?

Van az az érzés amit régebben is írtam. Amikor az ember pukkadásig telezabálja magát, akkor olyan jóleső meleg érzés keríti hatalmába. A hasamból indul, a feszülést egy jóleső melegség kíséri, ami aztán végigfut az egész testemen és ahogy érzem végig magamon ezt a meleget, szinte beleborzongok, beleremegek ebbe, de mindez egy nagyon jó érzés ami az egész testemen végigfut, egész testemen érzem, és beleborzong minden egyes apró kis porcikám.

Na én ezt az érzés keresem-kutatom minden áldó nap. Minden áldó nap a zabálás révén ehhez az érzéshez szeretnék eljutni, ami minnél jobban keresem és akarom, manapság annál ritkábban sikerül. Hiába zabálom tele úgy magam, hogy majdnem szétrobbanok, az érzés egyre ritkábban tör rám, egyre kevesebbszer és egyre ritkábban érzem utána magamon. Így persze egyre kétségbeesetebben zabálok, hogy hátha ismét részem lehet ebben a gyönyörű érzésben. Részese lehetek, de nem.... :(

Így a bűntudat és az öröm valahogy összefonódik az érzéseimben, hiszen ez a földöntúli öröm, amit más nem tud helyettesíteni és mástól nem érzem és még nem éreztem eddig soha, egy bűnös dolog folyományaként, a zabálás révén jutok el hozzá.

A testem hatalmas ezzel tisztában vagyok. De ez a hatalmas test minden egyes elő porcikájával, zsírsejtjével, lélegző sejtekkel mind én vagyok. Egy hatalmas élőlény. Mint egy bolygó mely minnél nagyobb, annál nagyobb teret követel magának a világegyetemben. Olvastam ma egy csillagászati cikket és azon tűnődve jutottam el oda, hogy mi a világegyetem történetében csupán porszemek vagyunk, akkor én miért ne lehetnék minnél nagyobb proszem? A világegyetemben én is így is úgy is jelentéktelen kis vagyok, de egy hangyának igenis nagy, akkor legyek az emberek közt is nagy, lássák, hogy ez a csaj, nagyobb mint az átlag, többet követel magának! Úgyis egyszer meghalunk és több milliárd év mulva ki emlékszik rám, vagy rád? vagy egyáltalán az emberiségre? Úgy eltűnünk mintha soha nem lettünk volna. A cikk szerint néhány milliárd év múlva a nap vörös izzó óriássá duzzad és elporlasztja a bolygónkat. Akkor addig éljünk és úgy ahogy mi szeretnénk, én is úgy eltűnök, 100-200 év múlva senki nem fog rám emlékezni, akkor most emlékezzenek rám az emberek, igen nézzenek meg az utcán, hogy mekkora ez a lány!

Valamelyik nap például 2szer ettem burger kingbe, és egyszer a mekibe, mindezt egy délután, hazafelé a városból mindig épp ahogy útba esett az egyik be kellett mennem. Egyszerűen nem bírok magammal, állandóan kívánok valamit, és ahogy egyre nagyobb vagyok és egyre többet eszem, csak nőttön nő az étvágyam. Ahogy növök egyre több kell hogy jól lakhassak, nem is tudom mikor éreztem utoljára, hogy igazán jól laktam. Most is épp nasizok, aztán nekiállok keményen zabálni. Ráadásul az utóbbi időben a kóla helyett rászoktam a sörre, meg rengeteg csipszet, meg sós mogyorót eszem amitől szomjas leszek, a sörtől meg rohadt éhes, és egy két doboz után a komplett hűtőt fel tudnám falni olyan éhség rohamom van.

Többen kérdeztétek, hogy 2011 májusa óta gyarapodtam-e. Igen akkor írtam, hogy 121 kiló voltam, szóval, ja híztam azóta, 150 kiló fölött járok, hogy pontosan hol azt most nem tudom :P

Lassan majd új komolyabb mérleg kell, valamint, biztos, hogy a most karácsony is rendesen betett. Ezt érzem a ruháimon is. Lassan már havonta, kéthavonta cserélhetem le a ruhatáram. Szerencsére a párom ebben is támogat, így nem okoz ez problémát. Nem tudom, hogy nevezhetném a blogomban, ha írni szeretnék róla. Legyen egyelőre K.

Hogy ő mivel is foglalkozik? Pontosan nem írom le, de neki van egy komoly kis üzlete a belvárosban ami elég jól megy, ő maga is ott dolgozik, de már van két alkalmazottja, így bennt a boltban egyre kevesebbet kell tartózkodnia, így a cége ügyeit tudja beindítani, valamint egy webáruházon dolgozik most ami elég sok idejét leköti, de ha beindul, mégjobban fog menni a bolt. :) Van egy nagyon kellemes tágas belvárosi lakása, szépen felújított, modern, itt lakunk mindketten. Én most egyelőre nem dolgozom, néha besegítettem az üzletbe, de már ez egyre ritkább. Egyrészt amit árul, nem igazán az én világom, nem is értek hozzá, valamint többször okoztam galibát az üzletben. Be szeretnék íratkozni egy kozmetikus és műkörmös tanfolyamra, mert azzal szívesen foglakoznék, és azt hiszem jól is menne.

K-val sokat járunk étterembe, de meglepő fordulat! Nagyon jól főz, így otthon is tud kényeztetni. Most az ünnepekben voltunk a szüleinél is (vidéken laknak) na ott aztán volt minden! Amit el lehet képzelni, töltött kápozta, frissen sültek, sütemények, zserbó - imádom! Szeretek nagyon minden lekváros, csokis sütit! És annyi kaját kaptunk, hogy utána majd egy hétig kitartott, pedig próbáltam tenni róla, hogy mihamarabb elfogyjon! Egyébként mióta együtt vagyunk K is hízott. Nme volt kimondottan vékony testalkat, de a közös evéseink megteszik a hátasát nála is. Örülnék ha esetleg sportolna valamit, de egyrészt nincs erre ideje, másrészt így is jó.

Egyébként, hogy igaza legyen azoknak is akik óva intenek a további hízástól, pl. családomban is. Érzem egyre többet a túlsúly hátrányait. LÉpcsőzés már alig alig megy, de még a buszra felszállni arra a pár lépcsőre az is nehéz, a busz és a tömegközlekedés amúgy is nehéz ügy. Szűkek az ajtók ahol kapaszkodó van középen, az ülések is kicsik - vagy a seggem túl nagy. Kádban nem tudok beülni, a mozi székekbe is egyre nehezebben préselem be magam, nem tudom meddig fog még sikerülni, a nadrágokat nagyon hamar kinövöm, lassan már  a tusolóba is be és kipréselem magam, vagy az autóba. Már a sima járás is kifáraszt, sokszor nehéznek érzem magam. Akkora a testem hogy nem tudom mekkora. Ez hülyén hangzik, mit is kelent? :D Azt hogy pl. üzletben lehajolok vagy megfordulok akkor vagy nekimegyek valaminek, valakinek, vagy leverek valamit a seggemmel. A mozgólépcsőn nem férnek el mellettem. Igen a seggem és a combjaim a legnagyobbak. De azért a hasam is. Pl. a mérlegen ha ráállok nem látom a kijelzőt, szerencse hogy difitális, így ha leszállok róla akkor is megtartja az értéket, ha leülök akkor is csak   a nagy hasam látom, nem tudom rendesen behúzni  magam egy asztalhoz, arról nem is beszélve, hogy "azt" sem látom már....

de egyszerűen az esti bezabálás pukkadásig, az amiről nem tudok leszokni, anélkül nem tudok elaludni. Pedig tudom hogy rossz, ráadásul sokszor fájdalomig zabálom magam, már szó szerint nagyon rosszul vagyok.

Hosszú idő után újra jelentkezem a virtuális naplómban.

Gondolom akik annak idején nyomon követték a blogot, kiváncsiak, hogy mi történhetett, miért tűntem el ilyen hosszú időre. Azt hiszem az volt a baj, hogy túl őszinte és nyílt voltam nemcsak itt hanem a való életben is, és nagyon sok csalódás és sok negatív élmény ért egyszerre. Sok idő telt el, azt hiszem, hogy itt továbbra is nyíltan beszélhetek az érzéseimről és vágyaimról, de hogy valójában ki vagyok, azt - azt hiszem megérthetitek- itt ebben a formában sohasem fogjátok megtudni.

Hűha.

McDonalds ebédre. Burger King vacsorára.

Ez egy zsíros nap volt. ♥